Mert nekünk az egész család mosolya fontos! Egy szülő legnagyobb kincse a gyermeke egészsége. Az első pillanattól fogva minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy gyermekünk a legnagyobb testi – lelki harmóniában nőjön fel. Ezzel az alapossággal is választunk orvost és fogorvost is, hiszen az egyik legszebb ajándék amit gyermekeinknek adhatunk, az az egészséges, ápolt és boldog mosoly! Az első találkozást meghatározó élmény a kicsik életében. A Sunny Dent gyermekfogászat fő feladatának tekinti a gyerekek rendelővel való barátkozását, elkerülve ezzel az első rossz élményeket, amik után a gyerekek rettegni kezdenek a fogorvosi széktől! Ezért rendkívül fontosnak tartjuk a prevenciót, hiszen sokkal egyszerűbb megelőzni a bajt, mint orvosolni. Mi lehetőséget teremtünk számukra, hogy akár 2-3 éves koruktól rendszeresen ellátogassanak rendelőnkbe, ahol kezdetben még kezelésektől mentesen megismerkedjenek a környezettel. Minden kedves kis páciensünket játékosan próbáljuk felkészíteni a kezelésre, amiből ők csak a kedves és mosolygós doktornénire, a liftes székre, macis pohárra és nyálkendőre fognak emlékezni.
Vásárlás előtt tájékozódjon a Termékpartnernél! Rövid leírás Fogászati és szájsebészeti magánrendelés Ajánlat - Teljeskörű fogászati ellátás - Szájsebészet - Inplantológia - Esztétikai fogászat - Fogfehérítés Rendelési idő: bejelentkezés alapján! Fizetési lehetőségek Készpénz Inlernet - Online utalvány © Copyright 2021 Inlernet Worldwide. Minden jog fenntartva! A Magyar Fogorvosok Egyesületének Elnöke A Fog-és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának tagja A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara Szájsebészeti Tanszékének vezető Professzora A Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának Társ-Elnöke. A Szegedi Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel megszerzett diplomámat az elmúlt évtizedek alatt igyekeztem továbbfejleszteni, tökéletesíteni és a megszerzett tudást a pacienseim szolgálatába állítani. Fog és Szájbetegségekből, Szájsebészetből és Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan tárgyból tettem szakvizsgákat, kiváló eredménnyel. Külföldi tanulmányútjaim alatt más országok fogászati ellátásának színvonalával, kutatási eredményeivel ismerkedhettem meg, melyek itthoni alkalmazása szintén pacienseim érdekeit szolgálja.
Hogy az étkezés utáni azonnali fogmosás káros lehet, mert tovább dörzsöli az étkezés során savhatásnak kitett fogakat. Hogy a fogyókúrázók különös veszélynek teszik ki fogaikat, mivel az étrendjük általában sok savas nyers zöldséget, gyümölcsöt, gyümölcslevet és gyógyteát tartalmaz. Hogy a magyar lakosság évi cukorfogyasztása kb. 40 kg/fő. Az Egészségügy Világszervezet szerint az optimális a fele lenne. A cukor fogyasztásának csökkentésével nem csak a fogazat épségét óvjuk, hanem ezáltal megelőzhetünk más betegségeket is, mint pl. szív-érrendszeri betegségeket, kóros elhízást, cukorbetegséget Hogy egy felmérés szerint 19 országot magában foglaló összehasonlítás alapján Európában a 18. helyen állunk, a fogszuvasodás és a fogágy betegség népbetegségnek számít. Hogy este fogmosás után csupán tiszta vizet szabad fogyasztani, mivel bármilyen cukrozott üdítő éjjel hatalmas pusztítást tud végezni. Hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását, mivel a rágás hatására fokozódik a nyálképződés, ezáltal a savak sokkal hamarabb hígulnak a szájban.
Alkalmazd a legjobb fogászok Szeged helyen 2. Szeged Dent fogász - 12. 4 km távolságra Szeged településtől 6791 Szeged Most online (Mutass többet) (Mutasson kevesebbet) 4. Dentors 5. High Dent 8. Welcome Dental 9. Dr. Simon Judit E. V. 11. Smile Dent Kft 13. Dr. Sávay Gyula E. V. 14. Biodenta Fogászat 15. Dr. Petrina Andrea E. V. 16. Primadenta Fogászat 19. Dentha Fogászat 21. Dr. Körmendy Mária 24. Dr. Grünberg Bt. 25. Dent-Art 2001 Bt. 27. Dr. Vámos Zita (Szeged) 31. Dr. Magdits György 33. Netklinik Kft. 35. Fog-Ász 36. 38. Tace Dental Bt. 40. Ta-Ce Dental 43. Smilepoint 45. Dentalco Kft. 46. Kocsis S. Gábor 47. Medical Bt. 48. Happy-Dent 2000 Bt. 52. Gál Klára 53. Pro Dentibus Sanis Bt. 54. Profilaxis-96. Bt. 55. Korom - Vellás Zsuzsanna 56. Fogászat Grünberg Bt. 59. Danica-Dental Bt. 61. Varga Rozália 62. Mustafa Dr László 63. Csongor Fogászati Kft. 64. Szájtükör Bt. 65. Antal Egészségügyi Bt. 66. Máthé Judit 68. 69. Dér Zoltán 70. Dr. Balikó Katalin Ev 71. Vell-Dent 2000 Bt. 72. Fogászati Akció 73.
Bármilyen fog problémával is érkezzen hozzánk, elégedetten fog távozni. Fogászat Szeged szívében: miért minket válasszon? Pácienseinknek rendszeres ellenőrzést, dentálhigiéniai kezeléseket, valamint az elvégzett fogászati rehabilitáció után kontrollt biztosítunk, így teljesen nyugodtak lehetnek fogazatuk és szájuk állapota miatt. A Bérkert Klinika keretein belül pácienseink nem csak fogászati, de az általános orvosi szakma nyújtotta széles spektrumú egészségügyi szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Honlapunk Kezelések oldalának menüpontjain keresztül látogatóink az egyes kezelések leírását is megtalálhatják, mellyel tisztább képet alkothatnak a beavatkozások technológiájáról. Küldetésünk egy világszínvonalon üzemelő fogklinika Szeged városában. Rendszeres akcióinkkal időről-időre kedvezményes áron juthatnak egyes szolgáltatásainkhoz. Rendelőnk látogatását összekötheti városunk szépségeinek felfedezésével Milyen területeken biztosítjuk a tökéletes ellátást pácienseink számára? Implantológia /műgyökér beültetés Szájsebészet Fogpótlások Konzerváló fogászat LASER-es kezelések Esztétikai restauráció Foghigiéniai és fogkozmetikai kezelések Szakembereink a fenti szolgáltatásokon kívül szakmai tanácsadói tevékenységet is ellátnak több német és magyar termék számára.
Ezúton mutatjuk be a Magyar Fogorvosok Egyesülete 2020. szeptember 4-i éves közgyűlésén megválasztott elnökségét. Prof. Dr. Nagy Katalin elnök Tanszékvezető egyetemi tanár: Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Szájsebészeti Tanszék Ph. D, Habil, Magyar Tudományos Akadémia Doktora Szakvizsgák: Fog-és Szájbetegségek, Szájsebészet, Fogpótlástan, Fogászati Implantológia Tanácsadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyar Rektori Konferencia Kuratóriumi tag: Tempus Közalapítvány Nemzeti Vizsgabizottság, Fog és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának tagja Fulbright, UICC és Bólyai ösztöndíjak tulajdonosa Batthyány-Strattmann László díj,. Liget Fogászati Rendelő Szeged | Esztétikai fogászat, Fogszabályozás | Tapasztalt, magas szinten képzett fogorvos csapatunk ingyenes konzultációs lehetőséggel várja fogászati rendelőnkben Szegeden, a liget szomszédságában. Fogorvosi rendelőnk teljeskörő fogászati ellátást kínál: általános és esztétikai fogászati kezelések mellett fogszabályozás és szájsebészeti beavatkozások ( fogbeültetés, bölcsességfog eltávolítás) terén is.
A fogorvosi kezeléseket kizárólag prémium fogászati anyagok felhasználásával, a lehető legmodernebb fogorvosi eszközökkel végezzük. Fogorvosi rendelőnk csapatának minden tagjára igaz, hogy számunkra a fogorvosi ellátás biztosítása nem csupán egy munka, hanem hivatás is. Célunk, hogy minden páciensünk elégedetten, magabiztos mosollyal távozzon tőlünk. Egy Fogászat Szegeden, ahol problémáját gyorsan, fájdalommentesen és magas szakmai színvonalon orvosolják. Ingyenes vizsgálatra jelentkezem! Fogorvost keres Szegeden? Teljeskörű tájékoztatás Úgy gondoljuk kiemelten fontos, hogy pácienseink megértsék fogászati problémájukat és arra közösen döntve tudjunk megfelelő megoldást találni. Fogászati és Szájsebészeti Magánrendelő 6720 Szeged, Vár u. 7. Termékpartner azonosító: HU0522PP01 Kereskedelmi árengedmény: 10% Telefon: + 36-62-324648 Kapcsolattartó: Dr. Nagy Katalin Szerződés dátuma: 2007. október 24. Honlap: E-mail: Figyelem, ez a Termékpartner még nem újította meg szerződését az Inlernettel!
fmq.ru, 2024