A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részéről Fábry Kornél főtitkár követte figyelemmel a pályázatot és helyet kapott a zsűriben is. A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezniük, összeállítaniuk. Az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab vagy az olívaolaj. Ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen. Az első fordulóból az ítészek hét süteményt juttattak be a döntőbe. A zsűri munkájában a Fábry Kornél főtitkár mellett Auguszt József (Auguszt Cukrászda, Budapest), Erdélyi Balázs (Magyar Cukrász Ipartestület), Pass Szilvia (Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár), Sulyán Pál (Sulyán Cukrászda, Veresegyház) és Vojtek Éva (Cukrászmester Magazin) vett részt.
az Új Ember), ezért tettem az infoboxba az alternatív elnevezést is. A sorszámozását viszont kizárólag arab számmal találtam, sehol nem használatos az "LII. Eucharisztikus Világkongresszus" forma, ezért nem tartom jó ötletnek ezt a változatot. július 11., 17:54 (CEST) [ válasz] Ám van egy olyan hiba, amely feltétlenül korrigálást kíván. Különösen szembeötlő ez, ha a szintén általad alkotott Szent László-emlékév infoboxával hasonlítjuk össze. Ennek neve "Ünnep infobox". A másiké pedig Sportrendezvény infobox és ez az első sora: "|sportrendezvény neve = 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus". Ennek neve szerintem semmiképp nem lehet sportrendezvény, hanem feltétlenül szintén "Ünnep infobox" kell legyen. Tisztelettel kérem és türelmetlenül várom válaszodat. július 11., 13:24 (CEST) [ válasz] Az infoboxok használatánál nem az számít, hogy mi a sablon neve (amit csak a szerkesztők látnak), hanem az, hogy milyen adatokat jelenít meg, mert az olvasókat azok informálják. A Szent László-emlékévnél (és a többi emlékév esetében) azért használtam az {{ ünnep infobox}} sablont, mert az abban szereplő adatok elég jó illettek az emlékévekhez: az eseménynek van neve, időpontja (kezdete-vége), jelentése, általában meg lehet határozni, hogy kik ünneplik, sőt néhánynál még kapcsolódó ünnepet is be tudtam írni.
A kelet-chicagói Szent Háromság magyar plébánia nyugalmazott lelkipásztorával beszélgettünk gyermekkora egyik jelentős egyházi eseményéről, a magyar fővárosban 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusról. Skerl atya az amerikai magyar katolikus diaszpóra pasztorálásáról is szót ejtett az interjúban. Erdő Péter bíboros Chicago környékén tett korábbi látogatása kapcsán pedig idézte szavait, hogy micsoda kincsek vannak elrejtve ezekben a magyar közösségekben,. templomokban, amelyekről Magyarországon semmit nem tudnak. Somogyi Viktória - Vatikán A II. világháború után Magyarországot elhagyva Skerl atya az innsbrucki szemináriumban tanult, majd az Egyesült Államokba emigrált és ott szentelték pappá 1955-ben. 1954-ben egy pap barátja tanácsára Chicago környékén egy acélgyárban dolgozott a nyári szabadidejében, hogy jobban megismerje a hívek életét. Pályája során 9 évig St. Louis-ban szolgálta a magyar katolikus közösséget, majd a kelet-chicagói Szentháromság magyar plébániatemplom vezetője lett, amely 110 év után 2016-ban zárt be, utolsóként a korábban Indiana államban létezett 10 magyar templom közül.
A 110 év során 10 papot és 13-14 szerzetesnőt adott a magyar plébániaközösség az egyházmegyének. Fénykorában közel ezer család tartozott a Szentháromság magyar plébániához. Skerl atya a templom bezárásakor, 87 éves korában vonult nyugdíjba. Azóta is aktív, még most 90 éves korában is kórházlelkészként teljesít szolgálatot. Életkorának köszönhetően vannak emlékei 1938-ból a magyar fővárosban megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusról. Alphonse atya a nagyhatású egyházi rendezvényről akkor kiadott emlékalbum alapján idézte fel emlékeit. A kötet bevezetőjét Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás írta 1938. augusztus 15-i dátummal. "A legnagyobb örömöm az, hogy nemcsak misét tudok mondani, hanem ki is tudom osztani az örök élet kenyerét a hívek között" - fogalmazott az interjúban Skerl atya az Eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódóan. 9 évesen Siófokról nem utazott Budapestre, hogy részt vegyen az eseményen, de édesapja és az akkori rádióközvetítések alapján élénken él emlékezetében.
fmq.ru, 2024