A Római Szabadstrand a nemzetközi Duna-nap alkalmából egynapos tesztüzemben működik most szombaton a Valyo Egyesület és a Fák a Rómain csapatának jóvoltából. A nyári hőség legnagyobb kincse a hűs Duna-part, amiben ezen a napon megmártózhatunk. 1973 óta először strandolhatunk Budapesten legálisan a Dunában a Római Szabadstrand Tesztnapon június 29-én. A szabadstrand átmeneti megnyitását a Valyo Egyesület szervezésben egy 5 napos nemzetközi építőtábor előzi meg, ahol az alkotók megtervezik és megalkotják az instant strand egynapos infrastruktúráját is. Az eseményen igazi strandhangulat lesz, ki lehet próbálni a kenuzást, SUP-ozást, röplabdapálya és persze dunai föveny várja a közönséget. A strandhangulatot zenélő bicikli biztosítja, az érdeklődők pedig kerekasztal-beszélgetésen ismerhetik meg a Rómaira tervezett fejlesztések részleteit. Az strandtesztnap előzménye a Valyo, a Fák a Rómain és a természetes Római-part megmaradásáért küzdő civil csoportok által az elmúlt két évben megszervezett Fövenyfoglalás című esemény, ahol a strand funkció jelentőségére hívták fel a figyelmet az aktivisták.
Itt voltak a szakszervezeti üdülők nyári gyerektáborai, de a vízi sportos csapatok is itt edzettek. Még film is készült a korabeli Római-partról: A rendszerváltás után a zilált tulajdonviszonyok miatt lassan lepusztultak az egész környék. A közelmúltban a mobilgát építésének terve borzolta a kedélyeket. A partközeli gát tönkretette volna a maradék strandolási lehetőséget és több mint 1400 fa kivágásába került volna, távolabbi helyszín esetén pedig kisajátítási perek sorát kellett volna lefolytatni az ingatlantulajdonosokkal. Szakmai érvek is szóltak a mobilgát ellen: a túl puha talaj miatt a víz alámoshatja a gátat, és rádőlhet a járókelőkre. Ráadásul kockázatelemzési tanulmány sem készült, amikor 2017 áprilisában a fővárosi közgyűlés megszavazta. Ezeket a vitákat látszik eldönteni a kerületi önkormányzat mostani határozata.
A zászlós rendszer kialakításával az önkormányzat is egyetért, és a hatósági engedélyeztetéssel sem lenne gond Béres szerint. Ennek működtetése igen egyszerű: az FCSM azonnal jelzi az önkormányzatnak, hogy szennyvíz-befolyás van, és azonnal cserélik a zászlót, ezzel egyidőben pedig bezár a strand. Később újra megmérik a vízminőséget, és amint az megfelelő, ismét engedélyezik a fürdést. "Viharban egyébként sem akar senki fürdeni, és jellemzően 1-2 nap után újra helyreáll a vízminőség" – magyarázta Béres András. Úszómű is lehet a Dunában? Az önkormányzatnak nincs pénze rá, hogy önerőből kialakítsa és üzemeltesse a strandot, így azt külső cégnek fogják kiadni, mondta Béres András. A strand maga tehát ingyenes lenne, de az üzemeltetőnek mégis bevételt kellene szereznie ahhoz, hogy működtetni tudja a strandot, és ki tudja fizetni a bérleti díjat az önkormányzatnak. A strandon ezért vendéglátóhelyek is létesülnek. A civilek azonban minél inkább természetes valójában megmaradt partot szeretnének, ahol fogyasztási kényszer nélkül lehet strandolni, közben saját, hozott sört és szendvicset fogyasztani.
A Római-part közös értékek mentén való megújítása és a helyiek bevonása mellett, egyben a környezetromboló gátépítés ellen emelte fel a hangját a számos zöld városfejlesztési projektért felelős Valyo Egyesület (Szabihíd, Valyo Kikötő, Rakpart 2021), ami végül hozzájárult a mobilgátépítési terv leállításához. Fotó: Egy jó kép rólad Fák a Rómain, gát a Nánásin 2016-ban újra előkerült a három évvel azelőtti Maradjanak a Fák a Rómain szlogen, hiszen a fővárosi vezetés megint napirendre tűzte a parti gát létesítésének tervét, melynek kapcsán ezúttal háromezer fős demonstráció keretében fejezte ki egyet nem értését a Valyo által összehozott, helyi közösségek alkotta tömeg. A környezetkímélő árvízvédelem hívómondata a Fák a Rómain, Gát a Nánásin jól skandálható sorokra módosult, utalva ezzel a Nánási úti nyomvonalon lévő védmű megerősítése iránti igényre, új parti gát építése helyett. Az elmúlt öt évben folyamatos érdekérvényesítő munka zajlott a Római-part természeti értékeinek védelme érdekében, először még a Valyo égisze alatt, majd a helyi közösség folyamatos megerősödésével önálló csoport verbuválódott a Maradjanak a Fák a Rómain felhívás köré, amelynek önkéntesei ma is a biztonságos és környezetbarát árvízvédelemért, valamint a Budapesten egyedülálló partszakasz természetes megújulásáért és a vízparti sportélet fellendítéséért küzdenek.
Nem lenne több móló építés, vagy szabadstrand bezárás, dugó az M7-esen, tömeg a strandon, gagyi fos árusok a part mentén Log in or sign up to leave a comment level 1 A Balaton nem is létezik level 2 Így van. Az is csak a Velencei tó csak máshol lehajtva az útról. level 1 Volt ilyen terv, a kommunista veszprémi párttitkár Pap János kukoricával tervezte bevetni a Balatont. level 2 Aztán fejbelőtte a feleségét egy vadászpuskával. level 1 · 3 mo. ago Győr-Moson-Sopron megye level 1 A Balaton nem is létezik, az csak egy optikai csalódás. Üdv, egy Balaton tagadó /s level 1 Nem rossz, nem rossz, de először vágjuk ki az összes nádast és utána csapoljuk le! De akkor már a Kis-Balatont is! level 2 A Kis-Balatonon van egyáltalán még mit lecsapolni? level 1 Ez kisebb koromba nekem is eszembe jutott, meg az is hogy ki kéne csempézni az egészet és egy hatalmas medence lehetne belőle level 2 Ne írjál már ilyeneket, megcsinálják level 1 Mert olcsóbb megvárni, míg kiszárad level 1 Na de mi lenne akkor a NER érdekeltségű, most még vízparti szállodakkal?
Ide várjuk majd a különböző fejlesztési ötleteket és javaslatokat a stranddal kapcsolatban. Az idei Duna-nap fordulópont lehet Budapest és a Duna kapcsolatában. Június 29-én, ha csak teszt jelleggel is, de megmártózhatunk a Dunában. További információk: FB/romaiszabadstrand A Valyo vezetőjével, Tömör Miklóssal készített interjúnkat az alábbi képre kattintva olvashatjátok. Funzine
A most megnyílt szabadstrand nyitásáért 8 éve dolgozik a Valyo (Város és folyó) egyesület. Korábbi tesztnapok a Rómain. (Fotók: Valyo/Spengler László) A Valyo és a Budapest Brand közös projektje a Rakpart 2021, de a csapathoz rengeteg dunai akció kötődik az elmúlt tíz évből, többek között a Szabihíd, a Valyo kikötő, Kacsakődobó bajnokságok és a Római-partot védő Fák a Rómain. Az ő kezdeményezéseik tették az elmúlt tíz évben a legtöbbet Budapesten azért, hogy a városlakóknak szorosabb kapcsolata legyen a Dunával, szó szerint és fejben is közelebb kerülhessünk a folyóhoz. A szabadstrand (hivatalos nevén Római-parti Plázs) megnyitása nagy lépés a Valyo és a Római-part történetében is. Erre a partszakaszra pár évvel ezelőtt még dózerolás várt: ha megépült volna a mobigát, akkor strand és fák helyett meredek, árnyék nélküli rézsű lenne csak itt. A mobilgát tervétől a kerület és a főváros is elállt az elmúlt két évben, helyette a Nánási út vonalában már létező gát megerősítését támogatják. Strandolás és evezés a Rómain 1955-ben.
fmq.ru, 2024