Nem lennénk meglepve, ha Lady Gaga után fehér szövegkabátok özönlenék el a boltokat. © Getty Images/MEGA / Contributor Gaga stílusváltása nem véletlen, bevallotta, hogy a film forgatása előtt másfél évvel már úgy élt, mint az általa megformált Patrizia Reggiani, ráadásul 9 hónapon keresztül akcentussal is beszélt. Elmondása szerinte sosem zökkent ki a szerepből, a kamerákon kívül is vele maradt. Úgy tűnik, az extrán elegáns megjelenés a továbbiakban is jellemezni fogja az énekesnő stílusát, aminek csak örülhetünk, hiszen igazán jól áll neki. Legújabb címlapfotóin szinte rá sem ismerünk, nézd végig itt: Rá sem ismerünk Lady Gagára a Vogue-hasábjain A Microsoft és a partnerei kompenzációt kaphatnak, ha Ön vásárol valamint az ezen az oldalon elhelyezett ajánlott hivatkozásokat követve.
Mindketten dívaként tündököltek tegnap a vörös szőnyegen. © Getty Images/ Jackson Lee / Contributor Patricia Schlein/Star Max / Contributor Blake Lively és Anne Hathaway különleges eseményen jártak tegnap, meghívást kaptak ugyanis a Broadway The Music Man című előadására, aminek főszereplője Hugh Jackman. A premierre mindketten gyönyörű szettekben érkeztek. Anne Hathaway férje, Adam Shulman oldalán jelent meg, akivel 2012-ben házasodtak össze és azóta gyakran sétálnak együtt végig a vörös szőnyegen. A színésznő fekete pánt nélküli felsőben és magas derekú fekete nadrágban érkezett, amit szintén fekete szandállal egészített ki. Lila kis táskával dobta fel az összhatást, ráadásul a fémeket is keverte: ezüst fülbevalót választott arany pántos táskájához. Az összeállítás legkülönlegesebb darabja pedig kétség kívül fekete-fehér kockás kabátja volt. © Getty Images/Arturo Holmes / Staff © Getty Images/ Noam Galai / Contributor Blake Lively visszafogott sminkben és göndör frizurával, szintén dívaként r agyogott a Broadway vörös szőnyegén, és Anne-hoz hasonlóan ő is nadrág mellett tette le a voksát.
Összesen öt embert sebesített meg, míg végül az őröknek sikerült lecsillapítaniuk. sorozatgyilkos Fehér Norbert Szabadka nők
A kérdés pedig adott: hogyan is kell ezeket megfelelően kombinálni? Összegyűjtöttünk néhány szuper inspirációt, ami segíthet ebben. Letarolja a tavaszt az alábbi 2000-es évekbeli frizuratrend: 5+1 kiegészítő, ami 2022-ben kihagyhatatlan lesz Szépség Műbőrrel kombinálva Azzal nagyjából már mindenki tisztában van, mennyire menők lettek a műbőr cuccok, amiket viszonylag egyszerűen lehet kombinálni. Egy fekete szoknyához például tökéletes választás egy feltűnő pink blúz, és ha törekednél a harmóniára, akkor érdemes csak ebben a két szín ben gondolkodni, miközben megalkotod az outfit et. forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor Merészebb választás A nagyméretű ingeket akár ruhaként is viselheted, de persze nadrággal is megállják a helyüket. Egy rikító narancssárga felsőhöz szuperül illik például egy sötétebb árnyalatú, de szintén narancs farmer. Ha nem félsz a színek kombinálásától, akkor zöld és sárga kiegészítőket válassz hozzá. forrás: Getty Images/Christian Vierig / Contributor Tökéletes harmóniában Ha neutrális földszínek mellé választasz két másik színt, sosem lesz túl sok az összhatás, amit az alábbi fotó is bizonyít.
Energiaosztály: D Időt és energiát takarít meg minden mosással. Elektronikus mérlegvezérlő rendszer A termék rendelkezik elektronikus mérlegrendszerrel, amely a ruhanemű egyenletes elosztásával a dobban csökkenti a rezgéseket és csökkenti a centrifugálás során keletkező zajt. Nagy teherbírás - 8kg Megnövelt rugalmasságot biztosít. Ideális az egész család számára. Késleltetett indítás A lehető legnagyobb rugalmasságot kínálja, lehetővé téve, hogy a készüléket 3-12 órás időközönként indítsa el a kívánt programmal. Választható centrifugálási sebesség Válassza ki a centrifugálás sebességét ruhatípus és a kívánt program szerint. LED kijelző LED kijelző intuitív kezelőpanellel, amellyel mindig a megfelelő opciókat választhatja ki. Gyermekzár Aktiválhatja ezt a funkciót, hogy elkerülje a mosógép gombjainak nyomkodását annak működése közben. Habérzékelő rendszer Túl sok mosószer használata esetén nagy mennyiségű hab képződik, ami befolyásolja a mosási és öblítési lépések hatékonyságát. Ez a funkció lehetővé teszi a felesleges hab automatikus felismerését és eltávolítását.
fmq.ru, 2024